Chapter 2 - Szülők

Kérlek titeket, hogy ha tetszik akkor írjatok kommentet. Bármilyen kommentet írhattok. Negatívot és pozitívat is.

Chapter 2

- Szia! - köszönt vissza. Látni azt a szomorúságot a szemében, szörnyű volt. Nem bírtam a szemébe nézni. Fájt, hogy miattam van. Fájt, hogy nem tudtam semmit sem az érdekében tenni, hogy ne látszódjon rajta, hogy mennyire elcseszett hetei voltak. Ő kereste magának a bajt én csak már nem bírtam tovább és nem volt más választásom ezen kívül. Ő volt nekem mindenben az első, mindenben.
Közelebb lépett és nyitotta a karját, hogy megölelhessen, de én hátraléptem és az arcom elé emeltem a kezeim. Féltem, hogy megint megüt. Az előzőek is meglátszottak még. Zöld, kék, lila foltok voltak a testemen mindenhol szétszórva miatta. Szerencse, hogy a gyerekekben nem tett kárt, csak lelkileg omlottak össze. Legalábbis Patrick mert ő már tudja nagyjából, hogy mit is jelent ez. Darcy mosolyog mindig és ezzel mindig az apja jut eszembe.
Harry szemeiben olyan csalódottság tűnt fel amit még sosem láttam, amikor elmozdultam és nem öleltem meg. Kezeit megint maga mellé eresztette és teljesen összeroskadt. Fejét lehajtva beszélt hozzám.
- Nagyon... nagyon... sajnálom....é-é-én...én....nem akartalak...megijeszteni. - mondta majd gyorsan felrohant a lépcsőkön a nagy épület felé. Én is elindultam befelé és próbáltam nem figyelni a sok mikrofonra, vakuk fényére és a sok emberre, directionerekre, újságírókra, akik mind az utunkat állták. Nem akarták elhinni, hogy megint vált egy híres sztár. Nem válaszoltam egy kérdésre sem csak próbáltam bejutni. Mikor már lehetetlennek tűnt, hogy bejussak az épületbe Harry a kezemnél fogva kirántott a tömegből és felhúzott a maradék lépcsőn. A lepkék felébredtek a hasamban, ahogy keze hozzám ért. Mikor a nagy épület belsejébe értünk elengedte a kezem és gyorsabban sétált a nagy terem felé. Az öcsém, a gyerekeim és a szüleim már a teremben voltak. Harry alig mert oda menni a gyerekeihez mert a szüleim és az öcsém vették őket körül. Harry megállt tőlük 3 méterrel arrébb. A gyerekek oda rohantak hozzá és a nyakába ugrottak. Össze-vissza puszilgatták őt. Darcy nem tudott másról sem mesélni, csak arról, hogy neki mennyire hiányzik apu és, hogy vele miket csinált. Nem csak neki hiányzott. A fejemben lévő kis hang egyre idegesítőbb dolgokat mondott.
Csak magadra tudsz gondolni. Így mi lesz a gyerekekkel. Na és mi lesz? Megint olyan depis leszel mint a múltkor? Megint inni kezdesz? Ne, csak magadra gondolj. Most már vannak gyerekeid is. Nem csak rólad szól egész. Ha elcseszed az életed az a gyerekeidre is ki fog hatni. NEM CSESZHETED EL AZ ÉLETED, HA EDDIG MINDEN ELÉG JÓL MENT.
Nem semmi nem ment jól, ne beszélj hülyeségeket. Elvesztettem azt az embert, akiben feltétel nélkül megbíztam és szerettem mindennél jobban. - szóltam vissza a hangnak. Ne, hogy már ő győzzön velem szemben. De igaza van nem lehetek önző, nem hagyhatom, hogy a szomorúság eluralkodjon rajtam.
- Hé, Pet figyelsz egyáltalán? - kérdezték a szüleim.
- Igen, persze. - nem nem figyeltem rájuk nem akartam hallgatni a dumájukat és az én-meg-mondtam-nézésüket nézni. Igen mikor fiatal voltam és Harry megkérte a kezem a világ legromantikusabb módján, a szüleim megpróbáltak lebeszélni az igen mondásáról. Hogy miért? Mert nem értették, hogy mit szeretek benne. Harry amikor a szüleimmel voltunk mindig feszült volt és nem nagyon mutatott élet jelet. Csak akkor szabadult fel, ha nem voltak még a látókörben sem a szüleim.
A férjemet, aki már csak pár óráig az - azt hiszem - és a gyerekeimet néztem, ahogy játszanak és hülyéskednek.
- Kicsim, jól döntöttél ő nem illik hozzád. Sohasem illet. - mondta anyám a vállamat fogva. Igen nagyobb ember közösségekben mindig Harry volt a megtestesült önbizalom. Mindenkivel beszélgetett, össze-visszaszaladgált, csak, hogy beszélhessen mindenkivel. Én pedig olyan félénk voltam eleinte, mint a nyúl. Nem húzódtam ki a vackomból, mindig egy sarokban álldogáltam és néztem az embereket.
Hirtelen kicsapódott az ajtó és belépett rajta Harry anyukája, nővére és nevelő apja. Oda mentek Harryhez és az anyja leadott neki egy pofont. Én az O-t formáló szám elé raktam a kezem úgy megijedtem. Még sosem láttam Ant így viselkedni. Gemma is csak sajnálóan nézett rá. Miután mindannyian köszöntötték Harryt, oda viharoztak hozzám és a nyakamba borultak.
- Jaj, kincsem annyira sajnálom. Nem tudja, mit veszít. Jaj, kincsem. - mondta An és szorosan megölelt. Harry anyukája mindig is kedvelt engem. Az első pillanattól kezdve.

*Visszatekintés*  2019. 06. 13.

- Harry én félek. - mondtam neki. Nagyon féltem, hogy mit fognak rólam mondani a szülei. Mi lesz, ha nem fognak szeretni? Mi lesz, hogy ha már most nem szeretnek? Jaj. A szobámban álltam a tükör előtt és néztem magamat. A ruhám az ágyamon feküdt, Harry kezeiben. Nagyon utáltam a tükröket. Mindig emlékeztettek, hogy milyen hibáim voltak. A hasam egyenes volt, de csak akkor, ha álltam, ha leültem, akkor megjelentek a hurkáim. Utáltam őket. A hátamon szanaszét régi sebek látszódnak. Bárányhimlő maradványai is meg voltak. A fejemről meg ne is beszéljünk. Egyszerű, unalmas barna hajam van és csak akkor látszik különlegesnek ha fény éri vagy víz. A szemem sötét barna, de hozzá nagy szempilláim vannak, amiket mindenki el akarnak tőlem venni. Egyszerűen nincs bennem semmi különleges, még szép se vagyok. Azt se tudom, hogy miért tetszek Harry-nek.
- Naa. - mondta Harry és hátulról átkarold. - Minden rendben lesz. Téged csak szeretni lehet. - mondta majd egy kis puszit adott a vállamra. Kezeimet hasamon fekvő kezére raktam és megszorítottam azokat. Vettem egy mély levegőt és kiküldtem Harryt, hagy öltözzek fel. Gyorsan belebújtam a ruhámba és felvettem a converse cipőmet is. Utáltam magas sarkúba menni bárhova is. Megigazítottam a hajam és már is lent voltam. Harry nem nagyon öltözött ki. Rajta egy szúk fekete farmer és egy fekete felső volt ugyan úgy converse cipővel.
- Gyönyörű, vagy mint mindig. Szeretlek. - mondta majd leemelve a lépcsőről megcsókolt. Annyira imádtam az ilyen jeleneteimet vele. Ilyenkor érezhettem, hogy egy filmben vagyok és az csak rólam szól. Mikor letett már csak a homlokaink értek össze. Kezeit derekamon pihentette én pedig a vállain. - Mennünk kéne. - mondta és távolabb húzódott. Kéz a kézben sétáltunk a kocsi felé. Harry úriemberként kinyitotta nekem az ajtó, mire én beültem. Ő egy táncos lány kecsességével megkerülte az autót előröl majd ő is beült és elindultunk Holmes Chapel felé. Az út bár csöndes volt, de nem az a kínos csönd. Harryvel egy nézéssel is el tudtunk egymásnak mondani és a másik persze megértette. Már egy éve jártunk és én úgy éreztem, hogy ő az igazi. Igen 100% -osan. 2 óra alatt oda értünk és én már nagyon izgultam. Teljesen beparáztam megint mindenen. Mi lesz, ha nem szeretnek? Mond, már meg miért szeretnének édesem? Téged senki sem szeret. Harry is csak azért mondja, mert úgy érzi, hogy muszáj. Még tetszeni se tetszel neki. Képzeld el mi lesz a szüleivel, ha már ő sem szeret. - mondta a kis hang a fejemben. Hogy utáltam, amikor beszéltem magamban, de csak úgy jött, nem tudtam visszafojtani. Harry megszorította biztatásból a kezem, de ettől csak még idegesebb lettem. Mikor beléptem az ajtón jobban elfogott a lámpaláz, mint valaha. Harry kinyitotta az ajtót és nekem kellett előre mennem. Izzadt a kezem, úgy töröltem bele a ruhámba. Tiszta ideg voltam.
- Sziasztok! - jött elénk Harry anyukája Ann és megölelt mind kettőnket. - Jaj kincsem annyira örülök a találkozásunknak. Úgy meg akartalak már ismerni. Hagy nézzelek. - mondta és az egyik kezemet megfogva megpörgetett és végig mért. - Nagyon csinos vagy. Ilyen széplányt még nem láttam Harry mellett.

*Visszatekintés vége*